III. Orbán pápa

III. Orbán (Cuggiono, 1120 körül – Ferrara, 1187. október 20.) volt a katolikus egyház történetének 172. pápája. Orbán kétéves uralkodása sem hozott változást a III. Sándor pápa óta tartó politikában, amely szinte görcsösen ellentmond I. Frigyes császár minden akaratának. Rövid pontifikátusa és III. Luciusz uralkodása több hasonló jegyet visel magán.

Orbán eredetileg Uberto Crivelli néven született 1120 körül Cuggionóban. Lombardia központjának egyik befolyásos nemesi családjában látta meg a napvilágot, azonban egy olyan időszakban kellett fölnőnie, ahol a város folyton a Barbarossa Frigyes ellen vívott háborúk színtere volt. Szülei az egyház gondjára bízták neveltetését, majd később erre a pályára áldozta életét. 1182-ben III. Lucius pápa a Milánói főegyházmegye bíborosának szentelte fel, majd 1185-ben a város érseki rangját is neki adományozta, amellyel kiemelkedő méltóságot biztosított Ubertonak.
Amikor november 25-én meghalt Lucius, a pápai udvar legbefolyásosabb és legmagasabb rangú klerikusa volt.

A Veronában elhunyt Lucius halálos ágya mellett már az összes választásra jogosult bíboros ott volt, ugyanis a klérus egyetértett abban, hogy a Frigyes császár politikája ellen eltökélten hadakozó pápa után a császárnak esetleg eszébe juthat beleszólni a választásba. Ezért a konklávé még Lucius halálának napján összeült Veronában, és gyorsan megválasztották a milánói érseket. December 1-jén a koronázási szertartást is elvégezték, ahol a már hatvanötödik éve felé járó Uberto felvette a III. Orbán nevet.

Koronázása után egyértelművé tette a keresztény világnak, hogy pontifikátusában követni fogja elődje politikáját, azaz Frigyes befolyását igyekszik majd mérsékelni. Mindenképpen meg akarta menteni az itáliai egyházi birtokokat, a Patrimonium Petrit. Emellett eltökélt szándéka volt Róma rendbetétele és a béke helyreállítása. Frigyes udvarában nem aratott felhőtlen sikert a milánói érsek megválasztása, aki egyébként trónra lépése után is megtartotta ezt a címét, hiszen 1162-ben Frigyes személyesen vezetett hadat Milánó városa ellen, és kegyetlen háborúban porig rombolta a várost. Orbán személyében tehát nem csupán a pápák hagyományos szembenállása testesült meg, hanem a Milánó ostromakor leölt vagy bebörtönzött családtagok személyes tragédiája is.
A vörös szakállú császár semmi jóra nem számíthatott az egyházfőtől, ezért Lucius pontifikátusából okulva ezúttal ő kezdeményezett. 1185 augusztusában már Észak-Itáliába érkezett Konstancia, a szicíliai trón örököse, és Frigyes gyermekével, Henrikkel jegyezték el. 1186. január 4-én, Milánóban történt meg a két királyi család történelmi jelentőségű házassága, amely a pápaság szempontjából diplomáciai és politikai katasztrófaként volt értelmezhető. Orbán pontosan tudta, hogy a frigy egyúttal azt is jelentette, hogy az Észak-Itáliát uraló Német-római Birodalom és a déli normannok felett regnáló Szicília szövetséget kötött, vagyis a Pápai Állam két szövetséges királyság közé ékelődött. Ráadásul a pápaság történetében a déli normann hercegek hagyományos szövetségest jelentettek a császár ellen.

Orbán ugyan ellenezte a házasságot, de nem tudta azt megakadályozni. Matilda grófnő birtokai, azaz egész Toszkána pedig még mindig lezáratlan vita maradt. Frigyes politikai helyzete azonban kétségtelenül kedvezőbb helyzetbe került a házassággal. Ennek tudatában a császár újra felkérte a pápát, hogy koronázza császárrá gyermekét. Orbán azonban megerősítette Lucius döntését, és elutasította azt. Erre Frigyes felkérte az aquileiai pátriárkát, hogy Milánóban koronázza meg gyermekét Itália királyának.
Orbán törvénytelennek minősítette a koronázást, hiszen az, Milánó érsekeként egyedül az ő joga volt. Válaszul kiátkozta a pátriárkát és az összes püspököt, aki részt vett a koronázáson. Orbánnak ez még nem volt elég, így Trier megüresedő érseki székébe beiktatta Folmart, akivel szemben Frigyes Rudolfot akarta ott látni. Orbán ugyan Rudolf invesztitúráját megígérte a császárnak, de a gyarapodó konfliktusok miatt így akart nyomást gyakorolni a császárra. Barbarossa sem akart engedni, ezért lezáratta az Alpok hágóit, amelyen keresztül nem engedte át a pápa követeit. Az ily módon elszigetelt német klérust az 1187 tavaszán tartott gelnhauseni birodalmi gyűlésen meggyőzte arról, hogy a Pápai Állam ellen indítandó hadjárat jogos követeléseiért fog elindulni. A gyűlésről eltávolíttatta Orbán híveit és a pápai legátust, Philip von Heinsberg kölni érseket is. Henrik herceg vezetésével hamarosan sereg indult Itália felé.

Orbán válaszul egyházi bíróság elé citálta Frigyest, és Veronában ki akarta átkozni a császárt. A veronaiak azonban megijedtek a pápa tervétől, és mivel a város Frigyes hűbérese volt, nem akarták, hogy uruk kiközösítését a városfalakon belül mondják ki, pláne mivel az sereggel közeledett feléjük. Orbán felháborodott, és bosszúsan elhagyta Veronát, és Velencébe utazott. Azonban útközben megbetegedett, és Ferrara városában 1187. október 19-én meghalt.
Egyes krónikák szerint halálát az a sokk okozta, amit a hattíni csata elvesztése okozott. Ez azonban nem állja meg helyét, ugyanis a keresztes kézen lévő város eleste csak jóval Orbán halála után érhetett Itáliába.

• Documenta Catholica Omnia (latin nyelven). (Hozzáférés: 2011. december 6.)

• Pope Urban III (angol nyelven). newadvent.org. (Hozzáférés: 2024. március 21.)