Ugrás a tartalomhoz
Wikipédia

Szobrászat

Ellenőrzött
A Wikipédiából, a szabad enciklopédiából

Változat állapota

Ez a lap egy ellenőrzött változata

Ez a közzétett változat, ellenőrizve: 2024. február 11.

Pontosság ellenőrzött

Michelangelo Pietàja, 1499

A szobrászat (görög eredetű szóval: plasztika) a képzőművészet egyik legismertebb, hagyományos ága. Termékei, a szobrok szilárd anyagokból formált teljes, háromdimenziós térbeli kiterjedésű („körüljárható") műalkotások.

Átmeneti művek

[szerkesztés ]

Jellemzően átmeneti, a festőművészet kétdimenziós ábrázolásmódjához közelítő alkotások az alapból csak részlegesen kiemelkedő domborművek (reliefek):

  • a síkba illeszkedik (leginkább csak abba bekarcolt vonalak együttese a síkdombormű;
  • a térbeliség felé halad az alapsíkból enyhén kiemelkedő féldombormű;
  • az ennél jobban, az alakok mintegy fele magasságáig kiemelkedő alkotásokat közönségesen (jelző nélkül) domborműnek nevezzük;
  • közel háromdimenziós, plasztikus, csaknem önálló szobornak hat a magasdombormű.

Az építészet felé vezetnek át a különböző formájúra alakított épületszerkezeti elemek:

  • oszlopok,
  • kariatidák,
  • vízköpők stb.

Az ötvösség (ötvösművészet) felé vezető átmeneti forma az éremművészet (érmészet). Csak neve alapján rokonítható, de nem ebbe a kategóriába tartozik a hang- és a fényszobrászat.

Megformálás

[szerkesztés ]

A megformálás módja szerint a szobor lehet:

  • faragott,
  • öntött vagy
  • mintázott.

Hagyományosan megkülönböztették a képlékeny (plasztikus) anyagokból (agyag, viasz, plasztilin stb. mintázott szobrokat (plasztikákat), a kemény kőből faragottaktól; utóbbiakat a latin eredetű sculptura (németül Bildhauerei) szóval jelölték. Mára ez a különbségtétel megszűnt; a kifejezések eredeti jelentése elhomályosult.

A szobrok hagyományos anyagai

[szerkesztés ]

Kortárs anyagok

[szerkesztés ]

Bármely szerves és szervetlen anyag, ipari termék.

Története

[szerkesztés ]

Az első fennmaradt szobrokat az őskorban mintázták, illetve faragták agyagból, kőből vagy elefántcsontból. A feltételezések szerint ezek kultikus tárgyak, valószínűleg termékenységszimbólumok lehettek. Ugyancsak kultikus szerepet tulajdonítanak az ősi domborműveknek, valamint a festőművészet felé átvezető sziklarajzoknak, szikla- és barlangfestményeknek. Az első szakrális szobrokat az újkőkorszakban állították a kultuszhelyek oltáraira.

Az első színvonalas, komoly művészi igénnyel és ízléssel, illetve kialakult hagyománnyal megformált szobrokat a folyamvölgyi civilizációk (Mezopotámia és Egyiptom) emlékei közt találjuk. Egyiptomban a domborművek jutottak nagyobb szerephez, az önálló szobrok többsége kisplasztika.

Bővebben: Egyiptom művészete
Bővebben: Mezopotámia művészete

A klasszikus görög szobrászat fő funkciója az épületek díszítése volt.

Bővebben: ókori görög művészet

Európában a görögök fogalmazták meg a kompozíciók kialakításának elvi módszereit rögzítő első arányrendeket (Polükleitosz) és tipizálták a mozgások harmonikus egyensúlyát segítő beállításokat.

A hellenisztikus művészet eltávolodott a klasszikus rendtől; a művek témái mind gyakrabban lettek naturalista portrék, életképek, frivol, illetve groteszk jelenetek.

Sissi szobra Funchalban a kaszinó előtt — a zöld szín a bronzon képződő patina

A római szobrászat a görög és az etruszk művészet hagyományait asszimilálta. Általában az ókori és így a római szobrokat is rendszerint többszínűre festették; az újkori szobrok többnyire monokróm jellegűek és ha nem azok, gyakran az se festés eredménye. A középkor óta leginkább a beltéri faszobrokat (volt) szokás festeni; ennek praktikus funkciója a fa védelme.

Bővebben: római művészet

Az ókeresztény művészet megtartotta az ábrázolás egész alakos jellegét, de szakított a szobrok körüljárhatóságának hagyományával, és a frontálisan komponált figurákat többnyire valamilyen falfelület elé állította. Főleg bibliai alakokat ábrázoltak.

Bővebben: ókeresztény művészet

A népvándorlás korában figyelemre méltók a gazdagon díszített ornamentális állatfigurák. A középkor ábrázolásmódja eltávolodott az antik hagyományoktól; azok csak a bizánci művészetben éltek tovább. A romanika idején a szobrokat főleg épületek, azon belül is kiváltképp templomok díszítésére használták. A gótika idejétől ezeket a szobrokat többnyire fülkékbe állították, ezzel is erősítve a kompozíció frontális jellegét — ábrázolásmódjuk viszont egyre realisztikusabb lett.

A realisztikus és egyúttal körüljárható szobrok divatját a reneszánsz szobrászat hozta újra divatba. Új műfajként jelent meg a mázas terrakotta

Bővebben: középkori művészet

A reneszánsz egyensúlyra és harmóniára törekvése után a barokk művészetére a dinamizmus, a rokokóéra a könnyedség jellemző. Kiváltképp dinamikusak a spanyol barokk jellegzetes figurái, a festett faszobrok. A klasszicizmus hűvös, tiszta formaeszménye mellett a romantika alapvetően dinamikus volt, de mindkét irányzat törekedett a monumentalitásra. Ennek megfelelően a 18. és a 19. század közepe közötti időszak fő szobortípusa az emlékmű volt. A 19. század végének realizmusa hamarosan naturalizmusba csapott át. Ezt a századelőn (a 20. század elején) avantgárd irányzatok váltották fel; közülük kiemelendő a futurizmus és a kubizmus.

Ettől fogva egységes szobrászati ízlésről stílusról nem beszélhetünk; a modern művészetben a téma kifejezésének igényét mindinkább az „eredetiség", a művész önkifejezésének igénye váltotta fel.

Fajtái a szobor rendeltetése szerint

[szerkesztés ]

1. Monumentális szobrászat (emlékművek, épületszobrok)

2. Szakrális szobrászat

3. Díszítő szobrászat (önálló műalkotásokat hoz létre alapvetően dekoratív céllal)

4. Zsánerszobrászat

5. Kisplasztika

Galéria

[szerkesztés ]

Kőfaragás

[szerkesztés ]

Kapcsolódó cikkek

[szerkesztés ]

További információk

[szerkesztés ]
A Wikimédia Commons tartalmaz Szobrászat témájú médiaállományokat.

Magyar szobrászművészek honlapjai

[szerkesztés ]

Jegyzetek

[szerkesztés ]

Források

[szerkesztés ]
  • Magyar nagylexikon XVI. (Sel–Szö). Főszerk. Bárány Lászlóné. Budapest: Magyar Nagylexikon. 2003. 851. o. ISBN 963-9257-15-X  
  • Művészeti lexikon IV. (R–Z). Főszerk. Zádor Anna, Genthon István. 3. kiad. Budapest: Akadémiai. 1983. 465. o.

További információk

[szerkesztés ]
  • Bánhegyi Ferenc: Faragott történelem. Magyarország történelme a szobrok történetén keresztül; fotóvál. Farkasné Kovács Beáta, Kemény András; Unicus Műhely, Budapest, 2021

AltStyle によって変換されたページ (->オリジナル) /