Labdarúgás az 1964. évi nyári olimpiai játékokon
Változat állapota
Ez a lap egy ellenőrzött változata
a XVIII. nyári olimpián
(12 góllal)
A tokiói olimpián a férfi labdarúgótornát eredetileg tizenhat nemzeti válogatott részvételével rendezték volna meg, azonban a Észak-Korea [1] és Olaszország [2] nemzeti tizenegye visszalépett, emiatt tizennégy csapatos csonka tornát rendeztek, melyen 266 versenyző nevezett, azonban csak 212 labdarúgó szerepelt.
Visszalépett az olasz olimpiai válogatott mert a Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) - valamelyik részt vevő ország vagy a hazai profi klubok egyike figyelmeztette a NOB-ot -, felszólította az olasz sportvezetőket, hogy vizsgálják felül egyes játékosainak profi helyzetét. A vizsgálatok okozta kellemetlenségek elkerülése miatt lépett vissza az olasz olimpiai válogatott. A FIFA felkérte az olasz selejtező csoportban második helyen végzett lengyel szövetséget, hogy "ugorjon" be az olaszok helyett, de ezt a Lengyel Labdarúgó-szövetség táviratilag lemondta.
Az első mérkőzéseket október 11-én, a döntőt pedig október 23-án játszották. Az eredetileg tizenhatos mezőnyt négy csoportba sorolták a következők szerint:
- A csoport: (Egyesült Német Csapat,[3] Irán, Mexikó, Románia)
- B csoport: (Jugoszlávia, Észak-Korea,[1] Magyarország, Marokkó)
- C csoport: (Brazília, Csehszlovákia, Egyesült Arab Köztársaság,[4] Dél-Korea)
- D csoport: (Argentína, Ghána, Japán, Olaszország [2] )
Az olimpiai torna selejtező csoportjában pontegyenlőség esetén nem a gólarány, hanem a gólkülönbség dönt a csapatok között.
Ezen a labdarúgótornán sikerült a magyaroknak másodszor diadalmaskodniuk az olimpiák történetében.
Érmesek
[szerkesztés ](Magyarország csapata eltérő háttérszínnel kiemelve.)
Játékvezetés
[szerkesztés ]A FIFA jelen lévő vezetői és a játékvezetők a tokiói Daiichi-hotelben kaptak - 1300 szoba, 1800 alkalmazott - elhelyezést. Az olimpiai labdarúgó torna lebonyolítására 28 játékvezetőt jelöltek ki. A 16 részt vevő országból 16 főt, az olimpián részt nem vevő ázsiai csoportból 4 főt jelöltek, a hazaiak 8 fővel képviselték magukat.
Az olimpiai labdarúgó torna szakszerű lebonyolításához ténylegesen 22 játékvezetőt delegáltak. Ázsiából 10 főt, köztük 7 japán játékvezetőt - 2 bírót és 5, csak partbírót -, Afrikából 4 fő, Európából 5 fő, Dél-Amerikából 2 fő, Közép-Amerikából 1 fő játékvezető érkezett. Összesen 29 találkozóra került sor, 26 mérkőzést a torna szerint, 3 találkozót vigaszágon játszottak. Legtöbbször - az újszerű taktikát, ma a modern játékvezetői taktikának nevezett eseménykövetést mutatta be - az izraeli Menáhém Askenází-t foglalkoztatták 4 vezetés + 3 partbírói feladatvégzés, őt a malajziai Gregg De Silva követte 3 vezetés + 3 segítői feladattal, az NDK-s Rudolf Glöckner 3 vezetés mellett + 1 partbírói feladatot látott el. 4 játékvezetőt 4 alkalommal foglalkoztattak partbíróként.
Az eligazítást Sir Stanley Rous, a FIFA elnöke tartotta: "Az Önök felelőssége ezúttal a szokásosnál nagyobb, súlyosabb. Itt a labdarúgás teljesen szűz területre érkezett. Százezrek a pályákon, milliók a TV készülékek előtt még soha nem látták ezt a sportot. Önök a világ minden részéről jöttek itt össze, hogy a mérkőzéseken érvényt szerezzenek a szabályoknak. Szabályaink egységesek ugyan, de az értelmezésében, alkalmazásában, a magyarázatokban lehetnek árnyalati eltérések. Az a hatalmas közönség, amelyik az elkövetkező napokban egy számára teljesen új sportággal, a labdarúgással fog megismerkedni, csak egy dologra kötelezi Önöket. Arra, hogy a pályákon ne tűrjenek meg semmilyen körülmények között huligánokat! Keveset kockáztassanak, ne erőltessék az előnyszabályt, csak egy dolog lebegjen a szemük előtt: a játéktéren csak sportembereknek van helye!.."
A FIFA figyelmeztette az olimpiára nevező és a végső döntőn részt vevő csapatok vezetőit, hogy minden csapatot kizárnak, amely sportszerűtlenül viselkedik. Nem akarják, hogy az 1962-es labdarúgó-világbajnokság - Chile–Olaszország mérkőzés - eseményei megismétlődjenek. Ha a durva játék legkisebb jele is mutatkozott, a FIFA ellenőr a szünetben már megjelent az öltözőkben, hogy a fenyegetést megismételje. Mindig sikerrel járt a küldetése. Az olimpián fordult elő először, hogy a FIFA hivatalos megfigyelőt, ellenőrt - tapasztalt, aktív pályafutását már befejezett - delegált a mérkőzésre, hogy segítse a játékvezetők munkáját, illetve ellenőrizze szakmai tevékenységüket.
Az olimpián japán labdákkal játszották a mérkőzéseket. Néhány mérkőzést a fővároson kívül rendeztek, így Jokohamában az elődöntőt, az 5–8. helyeket eldöntő mérkőzések közül kettőt Oszakában és Kiotóban játszottak.
Játékvezetők
[szerkesztés ]- Afrika
- izrael Menáhém Askenází
- egyesült Arab Emírségek Mahmoud Hussein Iman
- John Stanley Wontumi
- marokkó Salih Mohamed Boukkili
- Európa
- magyar Zsolt István
- Rudolf Glöckner
- jugoszláv Aleksandar Škorić
- csehszlovák Vaclav Korelus
- Románia Cornel Nitescu
- Ázsia
- japán Fukusima Genicsi
- japán Jokojama Jozó
- japán Marujama Josijuki
- japán Aszami Tosio
- japán Ikeda Taró
- japán Hajakava Szumio
- japán Szató Hirosi
- malajzia Gregg De Silva
- Irán Ashgar Tehrani
- korea Kim Dokcshon
- Közép-Amerika
- Dél-Amerika
Selejtezőmérkőzések
[szerkesztés ]Mivel tizenhat csapatnál jóval több nemzet szeretett volna indulni az olimpián, ezért selejtezőmérkőzésekre volt szükség. A selejtezőket kontinensenként külön szervezték. A különböző kontinensekről különböző számú nemzet vehetett részt az olimpián. A rendező Japánnak illetve a címvédő Jugoszláviának nem kellett selejtezőmérkőzéseket játszania, alanyi jogon jutottak ki az olimpiára. A selejtezőkörből továbbjutó nemzetek listáját az alábbi táblázat tartalmazza:
Kontinens | Induló nemzetek száma | Nemzetek |
---|---|---|
Afrika | 3 | Egyesült Arab Köztársaság,[4] Ghána, Marokkó |
Ázsia | 4 | Dél-Korea, Észak-Korea (visszalépett), Irán, Japán (rendező nemzet) |
Dél-Amerika | 2 | Argentína, Brazília |
Európa | 6 | Csehszlovákia, Egyesült Német Csapat,[3] Jugoszlávia (címvédő), Magyarország, Olaszország (visszalépett), Románia |
Észak- és Közép-Amerika | 1 | Mexikó |
Helyszínek
[szerkesztés ]A vigaszági mérkőzésekkel együtt összesen huszonkilenc mérkőzést rendeztek az olimpiai labdarúgótornán. A szokásoknak megfelelően ezeket nem csak Tokióban tartották: Japán öt városának összesen hét stadionjában játszottak mérkőzéseket.
Város (kerület/prefektúra) | Stadion | Mérkőzések száma | Távolság az olimpiai falutól (km) | Kapacitás (fő) |
---|---|---|---|---|
Tokió (Sindzsuku-ku) | Olimpiai Stadion | 3 | 4,4 | 71 600 |
Tokió (Minato-ku) | Csicsibu Herceg Stadion | 5 | 4,3 | 17 600 |
Tokió (Szetagaja-ku) | Komazava stadion | 7 | 9,1 | 20 800 |
Ómija (Szaitama prefektúra) | Ómija stadion | 5 | 47,0 | 14 400 |
Jokohama (Kanagava prefektúra) | Micuzava stadion | 6 | 33,3 | 10 100 |
Oszaka (Oszaka prefektúra) | Nagai stadion | 2 | ||
Kiotó (Kiotó prefektúra) | Nisi-Kjógoku stadion | 1 |
Válogatottak
[szerkesztés ]Az olimpián részt vevő labdarúgó-válogatottak játékosainak teljes listáját lásd itt: Labdarúgó-válogatottak az 1964. évi nyári olimpiai játékokon
Eredmények
[szerkesztés ]Csoportkör
[szerkesztés ]A csoportkörben minden nemzet az összes csoportellenfelével egyszer játszott és az ezeken a mérkőzéseken elért eredménye rangsorolta azt. A csoportok első két helyezettjei jutottak tovább a negyeddöntőkbe. A győzelemért két-, a döntetlenért egy-, míg a vereségért nulla pont járt. A sorrendet elsősorban a szerzett pontok száma határozta meg, azonban pontegyenlőség esetén a jobb gólkülönbség[5] rangsorolt. A csoportmérkőzéseket október 11. és október 16. között rendezték, és minden mérkőzést délután két órakor kezdtek (helyi idő szerint). A csoportkörben a táblázatokban eltérő háttérszínnel vannak jelölve a továbbjutó illetve a kieső csapatok az alábbiak szerint:
Jelmagyarázat |
---|
A csoportok első és második helyezettje bejutott az egyenes kieséses szakaszba. |
A csoportok harmadik és negyedik helyezettje kiesett. |
A csoport
[szerkesztés ]Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | ×ばつ 2 + döntetlennel végződő mérkőzések">P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Egyesült Német Csapat | 3 | 2 | 1 | 0 | 7 | 1 | +6 | 5 |
Románia | 3 | 2 | 1 | 0 | 5 | 2 | +3 | 5 |
Mexikó | 3 | 0 | 1 | 2 | 2 | 6 | –4 | 1 |
Irán | 3 | 0 | 1 | 2 | 1 | 6 | –5 | 1 |
Egyesült Német Csapat (EUA) | 4–0 | Irán |
---|---|---|
Bauchspiess Gól : 7' 7' Vogel Gól : 20' 20' Gól : 63' 63' Frenzel Gól : 44' 44' |
(3–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Eunapio G. De Queiroz (brazil)
Asszisztensek: Mahmoud Hussein Iman (egyiptomi), John Stanley Wontumi (ghánai)
Románia (ROU) | 3–1 | Mexikó |
---|---|---|
Greinideanu Gól : 20' 20' Pircalab Gól : 33' 33' Ionescu Gól : 47' 47' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Fragoso Gól : 72' 72' |
Játékvezető: Jokojama Jozó (japán)
Asszisztensek: Miguel Comesaña (argentin), Aszami Tosio (japán)
Egyesült Német Csapat (EUA) | 1–1 | Románia |
---|---|---|
Frenzel Gól : 22' 22' Vogel kiállítva 33′ |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Pavlovici Gól : 27' 27' |
Játékvezető: Vaclav Korelus (csehszlovák)
Asszisztensek: Menáhém Askenází (izraeli), Kim Dokcshon (dél-koreai)
Irán (IRI) | 1–1 | Mexikó |
---|---|---|
Naierlou Gól : 59' 59' | (0–0) Jegyzőkönyv |
José González Gól : 54' 54' |
Játékvezető: John Stanley Wontumi (ghánai)
Asszisztensek: Jokojama Jozó (japán), Aszami Tosio (japán)
Egyesült Német Csapat (EUA) | 2–0 | Mexikó |
---|---|---|
Barthels Gól : 37' 37' Nöldner Gól : 66' 66' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Gregg De Silva (maláj)
Asszisztensek: Kim Dokcshon (dél-koreai), Szató Hirosi (japán)
Románia (ROU) | 1–0 | Irán |
---|---|---|
Pavlovici Gól : 26' 26' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Miguel Comesaña (argentin)
Asszisztensek: Eunapio G. De Queiroz (brazil), Ikeda Taró (japán)
B csoport
[szerkesztés ]Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | ×ばつ 2 + döntetlennel végződő mérkőzések">P | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Magyarország | 2 | 2 | 0 | 0 | 12 | 5 | +7 | 4 | |
Jugoszlávia | 2 | 1 | 0 | 1 | 8 | 7 | +1 | 2 | |
Marokkó | 2 | 0 | 0 | 2 | 1 | 9 | –8 | 0 | |
Észak-Korea | visszalépett |
(*) Azok a mérkőzések, amelyekben a Észak-Korea nemzeti tizenegye is érdekelt volt, elmaradtak.[1]
Magyarország (HUN) | 6–0 | Marokkó |
---|---|---|
Bene Gól : 13' 13' Gól : 38' 38' Gól : 70' 70' Gól : 74' 74' Gól : 78' 78' Gól : 87' 87' | (2–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Kim Dokcshon (dél-koreai)
Asszisztensek: Hajakava Szumio (japán), Ikeda Taró (japán)
Jugoszlávia (YUG) | 3–1 | Marokkó |
---|---|---|
Samardžić Gól : 8' 8' Belin Gól : 12' 12' Gól : 59' 59' |
(2–1) Jegyzőkönyv |
Bouachra Gól : 2' 2' |
Játékvezető: Hussein Imamu (egyiptomi)
Asszisztensek: Marujama Josijuki (japán), Szató Hirosi (japán)
Tét nélküli - mind a két csapat bejutott a nyolcas döntőbe -, változatos mérkőzés, a jelen lévő szakemberek véleménye szerint a torna legmagasabb színvonalú összecsapása volt. A csapatok nyílt sisakkal, a játék szépségének élvezetét kihasználva egyre értékesítették helyzeteiket. A gólok felváltva esetek, volt 2:2 majd 4:4-is az eredmény, végül a magyar csapat 6:5-re nyerte a torna legjobb hírverését bemutató találkozót. A győzelemmel a magyar csapat csoportelső lett és a negyeddöntőben Románia válogatottjával találkozott.
Jugoszlávia (YUG) | 5–6 | Magyarország |
---|---|---|
Osim Gól : 1' 1' Gól : 82' 82' Belin Gól : 12' 12' Gól : 35' 35' Zambata Gól : 31' 31' |
(4–5) Jegyzőkönyv |
Csernai Gól : 5' 5' Gól : 11' 11' Gól : 44' 44' Gól : 63' 63' Farkas Gól : 18' 18' Bene Gól : 25' 25' |
Játékvezető: Fukusima Genicsi (japán)
Asszisztensek: Hajakava Szumio (japán), Marujama Josijuki (japán)
C csoport
[szerkesztés ]Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | ×ばつ 2 + döntetlennel végződő mérkőzések">P |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Csehszlovákia | 3 | 3 | 0 | 0 | 12 | 2 | +10 | 6 |
Egyesült Arab Köztársaság | 3 | 1 | 1 | 1 | 12 | 6 | +6 | 3 |
Brazília | 3 | 1 | 1 | 1 | 5 | 2 | +3 | 3 |
Dél-Korea | 3 | 0 | 0 | 3 | 1 | 20 | –19 | 0 |
Afrikai illetve ázsiai futball az olimpiai tornán "kiütött" két dél-amerikai együttest, Brazíliát és Argentínát. A labdarúgás történetében még soha nem fordult elő olimpián és világbajnokságon sem, hogy dél-amerikai válogatottakat afrikaiak vagy ázsiaiak üssenek el a legjobb nyolc közé jutástól.
Csehszlovákia (TCH) | 6–1 | Dél-Korea |
---|---|---|
Lichtnégl Gól : 25' 25' Vojta Gól : 26' 26' Mráz Gól : 32' 32' Gól : 68' 68' Masný Gól : 43' 43' Gól : 71' 71' |
(4–0) Jegyzőkönyv |
I Iu (Lee Yi-Woo) Gól : 59' 59' |
Játékvezető: Rafael Valenzuela (mexikói)
Asszisztensek: Salih Mohamed Boukkili (marokkói), Aleksandar Skoric (jugoszláv)
Brazília (BRA) | 1–1 | Egyesült Arab Köztársaság |
---|---|---|
Miranda Gól : 10' 10' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Shahin Gól : 88' 88' |
Játékvezető: Rudolf Glöckner (kelet-német)
Asszisztensek: Ashgar Tehrani (iráni), Cornel Nitescu (román)
Csehszlovákia (TCH) | 5–1 | Egyesült Arab Köztársaság |
---|---|---|
Vojta Gól : 5' 5' Gól : 27' 27' Urban Gól : 36' 36' Mráz Gól : 83' 83' Cvetler Gól : 84' 84' |
(3–0) Jegyzőkönyv |
Reyadh Gól : 53' 53' |
Játékvezető: Zsolt István (magyar)
Asszisztensek: Rudolf Glöckner (német), Cornel Nitescu (román)
Brazília (BRA) | 4–0 | Dél-Korea |
---|---|---|
Zé Roberto Gól : 30' 30' Elizeu Gól : 44' 44' Gól : 54' 54' Miranda Gól : 73' 73' |
(2–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Salih Mohamed Boukkill (marokkói)
Asszisztensek: Rafael Valenzuela (mexikói), Gregg De Silva (maláj)
Csehszlovákia (TCH) | 1–0 | Brazília |
---|---|---|
Valošek Gól : 77' 77' | (0–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Asghar Tehrani (iráni)
Asszisztensek: Zsolt István (magyar), Menáhém Askenází (izraeli)
Egyesült Arab Köztársaság (RAU) | 10–0 | Dél-Korea |
---|---|---|
Reyadh Gól : 14' 14' Gól : 17' 17' Gól : 40' 40' Gól : 48' 48' Gól : 72' 72' Gól : 77' 77' Seddik Gól : 50' 50' El-Fanaguili Gól : 61' 61' Etman Gól : 66' 66' Hassan Gól : 78' 78' |
(3–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Rudolf Glöckner (kelet-német)
Asszisztensek: Rafael Valenzuela (mexikói), Salih Mohamed Boukkili (marokkói)
D csoport
[szerkesztés ]Csapat | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | ×ばつ 2 + döntetlennel végződő mérkőzések">P | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
Ghána | 2 | 1 | 1 | 0 | 4 | 3 | +1 | 3 | |
Japán | 2 | 1 | 0 | 1 | 5 | 5 | 0 | 2 | |
Argentína | 2 | 0 | 1 | 1 | 3 | 4 | –1 | 1 | |
Olaszország | visszalépett |
(*) Azok a mérkőzések, amelyekben Olaszország nemzeti tizenegye is érdekelt volt, elmaradtak.[2]
Argentína (ARG) | 1–1 | Ghána |
---|---|---|
Bulla Gól : 26' 26' | (1–0) Jegyzőkönyv |
Acquah Gól : 80' 80' |
Játékvezető: Menáhém Askenází (izraeli)
Asszisztensek: Zsolt István (magyar), Gregg De Silva (maláj)
Japán (JPN) | 3–2 | Argentína |
---|---|---|
Szugijama Gól : 54' 54' Kavabucsi Gól : 81' 81' Ogi Gól : 82' 82' |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Domínguez Gól : 24' 24' Gól : 62' 62' |
Játékvezető: Aleksander Skoric (jugoszláv)
Asszisztensek: Menáhém Askenází (izraeli), Ashgar Tehrani (iráni)
Ghána (GHA) | 3–2 | Japán |
---|---|---|
Agyemang-Gyau Gól : 27' 27' Acquah Gól : 69' 69' Aggrey-Fynn Gól : 80' 80' |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Szugijama Gól : 12' 12' Jaegasi Gól : 52' 52' |
Játékvezető: Cornel Nitescu (román)
Asszisztensek: Aleksandar Skoric (jugoszláv), Gregg De Silva (maláj)
Egyenes kieséses szakasz
[szerkesztés ]A csoportkörből továbbjutó nyolc csapat innentől kezdve egyenes kieséses rendszerben játszott tovább a győzelemért. A továbbjutásról egy mérkőzés döntött, aki nyert, továbbjutott. A negyeddöntőkben kiesett csapatok a vigaszágra kerültek, hogy megmérkőzzenek az ötödik és a hatodik helyért.
(*) A negyeddöntőben kiesett csapatoknak rendeztek egy vigaszági minitornát, mely a még pontszerző ötödik illetve hatodik helyről döntött.
Negyeddöntők
[szerkesztés ]Minden negyeddöntőt október 18-án, helyi idő szerint délután két órakor kezdtek. A győztes csapatok továbbjutottak az elődöntőkbe, a vesztesek pedig a vigaszágra kerültek.
Jugoszlávia (YUG) | 0–1 | Egyesült Német Csapat |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Frenzel Gól : 1' 1' |
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Gregg De Silva (maláj)
Asszisztensek: Ashgar Tehrani (iráni), Salih Mohamed Boukkili (marokkói)
Románia (ROU) | 0–2 | Magyarország |
---|---|---|
(0–1) Jegyzőkönyv |
Csernai Gól : 2' 2' Gól : 84' 84' (11-esből) |
Játékvezető: Menáhém Askenází (izraeli)
Asszisztensek: Kim Dokcshon (dél-koreai), Jokojama Jozó (japán)
Csehszlovákia (TCH) | 4–0 | Japán |
---|---|---|
Brumovský Gól : 43' 43' Gól : 59' 59' Vojta Gól : 69' 69' Mráz Gól : 86' 86' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Eunapio G. De Queiroz (brazil)
Asszisztensek: Miguel Comesaña (argentin), Mahmoud Hussein Iman (egyiptomi)
Egyesült Arab Köztársaság (RAU) | 5–1 | Ghána |
---|---|---|
Badawi Gól : 42' 42' Gól : 61' 61' Reyadh Gól : 65' 65' El-Fanaguili Gól : 69' 69' Gól : 85' 85' |
(1–1) Jegyzőkönyv |
Mfum Gól : 37' 37' |
Játékvezető: Rudolf Glöckner (kelet-német)
Asszisztensek: Vaclav Korelus (csehszlovák), Rafael Valenzuela (mexikói)
Elődöntők
[szerkesztés ]A Chichibu stadionban játszott mérkőzésen a döntőbe jutás volt a tét. Az Argentin játékvezető sípjelére indult a találkozón Bene sziporkázó játékával, gólképességével már a 20. percben 2:0 volt az eredmény, erre a második félidőben még kettőt hozzá lőtt, hogy biztosított legyen az olimpiai torna gólkirályának megtisztelő címe.
Mindkét elődöntőt október 20-án, helyi idő szerint délután két órakor rendezték. A győztes csapatok bejutottak a torna döntőjébe, a vesztesek pedig megmérkőztek a bronzéremért.
Csehszlovákia (TCH) | 2–1 | Egyesült Német Csapat |
---|---|---|
Lichtnégl Gól : 47' 47' Mráz Gól : 89' 89' |
(0–1) Jegyzőkönyv |
Nöldner Gól : 25' 25' |
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Menáhém Askenází (izraeli)
Asszisztensek: Rafael Valenzuela (mexikói), John Stanley Wontumi (ghánai)
Magyarország (HUN) | 6–0 | Egyesült Arab Köztársaság |
---|---|---|
Bene Gól : 7' 7' Gól : 20' 20' Gól : 66' 66' Gól : 77' 77' Komora Gól : 29' 29' Gól : 58' 58' |
(3–0) Jegyzőkönyv |
Játékvezető: Miguel Comesaña (argentin)
Asszisztensek: Fukusima Genicsi (japán), Hajakava Szumio (japán)
Bronzmérkőzés
[szerkesztés ]A kezdési idő helyi idő szerint van megadva.
Egyesült Német Csapat (EUA) | 3–1 | Egyesült Arab Köztársaság |
---|---|---|
Frenzel Gól : 17' 17' Vogel Gól : 48' 48' Stöcker Gól : 56' 56' |
(1–0) Jegyzőkönyv |
Attia Gól : 75' 75' |
Nézőszám: 60 000
Játékvezető: Jokojama Jozó (japán)
Asszisztensek: Fukusima Genicsi (japán), Hajakava Szumio (japán)
Döntő
[szerkesztés ]A kezdési idő helyi idő szerint van megadva.
Magyarország (HUN) | 2–1 | Csehszlovákia |
---|---|---|
Farkas Gól : 47' 47' Bene Gól : 59' 59' |
(0–0) Jegyzőkönyv |
Brumovský Gól : 80' 80' |
Játékvezető: Menáhém Askenází (izraeli)
Asszisztensek: Miguel Comesaña (argentin), John Stanley Wontumi (ghánai)
Az 1964. évi nyári olimpiai játékok férfi labdarúgótornájának olimpiai bajnoka |
---|
MAGYARORSZÁG 2. cím |
Helyosztók
[szerkesztés ]Az 5–8. helyért játszott az a négy csapat, amelyik kiesett a negyeddöntők során. Ezt a minitornát azért rendezték, hogy a még pontszerző ötödik és hatodik hely sorsát eldöntsék. A négy vesztes csapatot párba sorsolták, a párok játszottak egy mérkőzést, a győztes csapatok pedig megmérkőztek az ötödik helyért.
Az 5–8. helyért
[szerkesztés ]Mindkét elődöntőt október 20-án rendezték. A győztes csapatok bejutottak a minitorna döntőjébe.
Japán (JPN) | 1–6 | Jugoszlávia |
---|---|---|
Kamamoto Gól : 61' 61' | (0–4) Jegyzőkönyv |
Zambata Gól : 3' 3' Gól : 5' 5' Gól : 43' 43' Gól : 63' 63' Osim Gól : 28' 28' Gól : 60' 60' |
Nézőszám: 20 000
Játékvezető: Hussein Imamu (egyiptomi)
Asszisztensek: Eunapio De Queiroz (brazil), Zsolt István (magyar)
Románia (ROU) | 4–2 | Ghána |
---|---|---|
Pavlovici Gól : 12' 12' Gól : 19' 19' Gól : 74' 74' Creiniceanu Gól : 41' 41' |
(3–2) Jegyzőkönyv |
Aggrey-Fynn Gól : 25' 25' Gól : 44' 44' |
Játékvezető: Gregg De Silva (maláj)
Asszisztensek: Kim Dokcshon (dél-koreai), Ikeda Taró (japán)
Az 5. helyért
[szerkesztés ]Jugoszlávia (YUG) | 0–3 | Románia |
---|---|---|
(0–0) Jegyzőkönyv |
Pavlovici Gól : 50' 50' Pârcălab Gól : 72' 72' Constantin Gól : 78' 78' |
Nézőszám: 10 000
Játékvezető: Zsolt István (magyar)
Asszisztensek: Eunapio De Queiroz (brazil), Ikeda Taró (japán)
Végeredmény
[szerkesztés ]Kizárólag az első hat helyezett sorrendje számít hivatalosnak, ugyanis csak ezekért a pozíciókért játszottak helyosztókat. A további sorrend meghatározásához az alábbiak lettek figyelembe véve:
- hanyadik körig jutott az adott csapat (negyeddöntő (vigaszág), selejtezőcsoportok)
- az adott körben a vele együtt kieső csapatokkal összevetve sorrendben a több pont, majd a jobb gólátlag rangsorolt (a pont és a gólátlag számítását lásd a táblázat alatt)
Helyezés | Nemzet | M | Gy | D | V | G+ | G– | Gk | ×ばつ3 + döntetlennel végződő mérkőzések">P | |
---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|---|
1Aranyérem Arany | Magyarország (HUN) | 5 | 5 | 0 | 0 | 22 | 6 | +16 | 10 | |
2Ezüstérem Ezüst | Csehszlovákia (TCH) | 6 | 5 | 0 | 1 | 19 | 5 | +14 | 10 | |
3Bronzérem Bronz | Egyesült Német Csapat (EUA) | 6 | 4 | 1 | 1 | 12 | 4 | +8 | 9 | |
4. | Egyesült Arab Köztársaság (RAU) | 6 | 2 | 1 | 3 | 18 | 16 | +2 | 5 | |
5. | Románia (ROU) | 6 | 4 | 1 | 1 | 12 | 6 | +6 | 9 | |
6. | Jugoszlávia (YUG) | 5 | 2 | 0 | 3 | 14 | 12 | +2 | 4 | |
7. | Ghána (GHA) | 4 | 1 | 1 | 2 | 7 | 12 | -5 | 3 | |
8. | Japán (JPN) | 4 | 1 | 0 | 3 | 6 | 15 | -9 | 2 | |
9. | Brazília (BRA) | 3 | 1 | 1 | 1 | 5 | 2 | +3 | 3 | |
10. | Argentína (ARG) | 2 | 0 | 1 | 1 | 3 | 4 | -1 | 1 | |
11. | Mexikó (MEX) | 3 | 0 | 1 | 2 | 2 | 6 | -4 | 1 | |
12. | Irán (IRI) | 3 | 0 | 1 | 2 | 1 | 6 | -5 | 1 | |
13. | Marokkó (MAR) | 2 | 0 | 0 | 2 | 1 | 9 | -8 | 0 | |
14. | Dél-Korea (KOR) | 3 | 0 | 0 | 3 | 1 | 20 | -19 | 0 | |
– | Észak-Korea (PRK)[1] | visszalépett | ||||||||
Olaszország (ITA)[2] | visszalépett |
Góllövőlista
[szerkesztés ]A tornán összesen százhuszonhárom gól született, ami a huszonkilenc mérkőzésre leosztva 4,24-es gólátlagot jelent.
A legtöbb gólt Magyarország nemzeti válogatottja lőtte, szám szerint huszonkettőt. Ezeken összesen négy játékos osztozott.
Érdekességek:
- a tizennégy résztvevő közül minden csapatnak sikerült legalább egy gólt szereznie
- a magyarok között mindenki, aki gólt szerzett, legalább kétszer betalált
- a tornán nem volt öngól.
A góllövőlista élén a magyar Bene Ferenc végzett tizenkét góllal. Őt nyolc góllal követte az egyiptomi Moustafa Reyadh. A képzeletbeli dobogó harmadik fokán holtversenyben végzett a szintén magyar Csernai Tibor és a román Cornel Pavlovici.
Jegyzetek
[szerkesztés ]- ↑ a b c d Visszalépett, ugyanis néhány észak-koreai játékos megtagadta a játékot.
- ↑ a b c d Visszalépett, ugyanis Olaszország válogatottja nem amatőr válogatott volt.
- ↑ a b A tornán való indulás jogát a Német Demokratikus Köztársaság csapata vívta ki, azonban ezen az olimpián a két német állam közös csapatot indított.
- ↑ a b Egyiptom ezen a néven indult ezen az olimpián.
- ↑ Számítása: a kapott gólok kivonva a lőtt gólokból.
Források
[szerkesztés ]- Tokyo 1964 Football Results (angol nyelven). olympics.com. (Hozzáférés: 2021. július 31.)
- Football at the 1964 Summer Olympics (angol nyelven). olympedia.org. [2021. augusztus 18-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2021. július 30.)
- Jönsson, Mikael: Az RSSSF honlapjának 1964. évi nyári olimpiai játékok labdarúgásával foglalkozó része (alapadatok) (angol nyelven), 1997. (Hozzáférés: 2007. szeptember 17.)
- Reyes, Macario: Az RSSSF honlapjának 1964. évi nyári olimpiai játékok labdarúgásával foglalkozó része (bővített adatok) (angol nyelven), 1999. (Hozzáférés: 2007. szeptember 17.)
- Mikael, Jönsson: Az RSSSF honlapjának 1964. évi nyári olimpiai játékok labdarúgásával foglalkozó része (selejtezők) (angol nyelven), 1997. (Hozzáférés: 2007. október 3.)
- A FIFA honlapjának 1964. évi nyári olimpiai játékok labdarúgásával foglalkozó része (angol nyelven). [2010. október 17-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2007. október 2.)
- Játékvezető – 1964. V. évfolyam 2. és 12. szám