Ezüst Medve díj a legjobb rendezőnek
Változat állapota
Ez a lap egy ellenőrzött változata
(Silberne Bär für die beste Regie)
dominikai rendező, a 2024. évi díjazott
A legjobb rendezőnek járó Ezüst Medve díj (németül: Silberne Bär für die beste Regie) a Berlini Nemzetközi Filmfesztivál 1956 óta kiosztott filmművészeti elismerése, amelyet annak a filmrendezőnek ítélnek oda, aki a hivatalos válogatás Arany Medvéért versenyző nagyjátékfilmjei egyikének alkotójaként kiemelkedő rendezői teljesítményt nyújtott. A díjazott személyéről a rendezvény nemzetközi filmes szaktekintélyekből álló zsűrije dönt.[1]
Története
[szerkesztés ]E kategóriában első alkalommal 1956-ban osztottak díjat, miután a Berlinale megkapta az A-kategóriás filmfesztivál státuszt a FIAPF-tól. Az első Ezürt Medvét Robert Aldrich amerikai rendező vehette át.
A díj történetének 65 éve alatt a nemzetközi zsűri öt alkalommal döntött úgy (1969, 1971, 1973, 1974, és 1981), hogy senkinek sem ítéli oda a díjat. 1970-ben elmaradt a díjazás, mivel a filmfesztivál félbeszakadt a hivatalos válogatás egyik alkotása, a német Michael Verhoeven o.k. című háborúellenes filmdrámája körül kialakult, s végül a zsűri lemondásához vezetett vita miatt.[2]
A legtöbb alkalommal amerikai filmesek kapták meg ezt a díjat (10 győzelem), őket követik francia (8), olasz (6) és brit (5 győzelem) kollégáik. Az olasz Mario Monicelli nyerte a legtöbb díjat (hármat) ebben a kategóriában (1957, 1976, 1982). Öt két-két díjjal követi az indiai Szatjadzsit Ráj (1964, 1965),a spanyol Carlos Saura (1966, 1968), valamint az amerikai Richard Linklater (1995, 2014). Szatjadzsit Ráj az egyetlen rendező, aki két egymást követő évben is el tudta nyerni a díjat Nagyváros (1964), illetve Csaruláta] (1965) című filmjeivel. Három alkalommal fordult elő, hogy a zsűri megosztotta a díjat két film rendezője között: 1991-ben Jonathan Demme (A bárányok hallgatnak) és Ricky Tognazzi (A kemény mag), 1996-ben Richard Loncraine (III. Richárd) és Jen Hao (Yan Hao) (Tajjang ju er (Tàiyáng yǒu ěr)), 2015-ben pedig Radu Jude (Aferim!) és Małgorzata Szumowska (Test) együtt vehette át az ezüst szobrocskát. 2006-ban a Guantanamo mindkét rendezője, Michael Winterbottom és Mat Whitecross díjazva lett. A dán Astrid Henning-Jensen volt az első női rendező, aki elnyerte a díjat az 1979-es Télen születtek című alkotásáért.
Két magyar rendező részesült ebben az elismerésben: 1980-ban Szabó István vehette át Ezüst Medvéd a Bizalom , 2021-ben pedig Nagy Dénes a Természetes fény című filmdrámákért.
Díjazottak
[szerkesztés ]Év | Rendező | Magyar cím | Eredeti cím |
---|---|---|---|
1956 | Aldrich, RobertRobert Aldrich | Őszi falevél | Autumn Leaves |
1957 | Monicelli, MarioMario Monicelli | Családfők és csemeték | Padri e figli |
1958 | Imai Tadasi | Egy tiszta szerelem története | Dzsun'ai monogatari (純愛物語) |
1959 | Kuroszava Akira | Rejtett erőd | Kakusi toride no szan akunin (隠し砦の三悪人) |
1960 | Godard, Jean-LucJean-Luc Godard | Kifulladásig | À bout de souffle |
1961 | Wicki, BernhardBernhard Wicki | Malachiás csodája | Das Wunder des Malachias |
1962 | Rosi, FrancescoFrancesco Rosi | Salvatore Giuliano | |
1963 | Kúndurosz, NíkoszNíkosz Kúndurosz | A kis Afrodité | Mikrész Afrodítesz (Μικρές Αφροδίτες) |
1964 | Ráj, SzatjadzsitSzatjadzsit Ráj | Nagyváros | Mahanagar (মহানগর) |
1965 | Ráj, SzatjadzsitSzatjadzsit Ráj | Csaruláta | Cārulatā (চারুলতা) |
1966 | Saura, CarlosCarlos Saura | A vadászat | Masculin féminin: 15 faits précis |
1967 | Pavlović, ŽivojinŽivojin Pavlović | Patkányok ébredése | Buđenje pacova (Буђење пацова) |
1968 | Saura, CarlosCarlos Saura | Borsmenta koktél | Peppermint Frappé |
1969 | A díjat nem ítélték oda. | ||
1970 | A fesztivál félbeszakítása miatt a díjazás elmaradt.[2] | ||
1971 | A díjat nem ítélték oda. | ||
1972 | Blanc, Jean-PierreJean-Pierre Blanc | A vénlány | La Vieille fille |
1973 | A díjat nem ítélték oda. | ||
1974 | |||
1975 | Szolovjov, SzergejSzergej Szolovjov | Száz nap a gyerekkor után | Szto dnej poszle detsztva (Сто дней после детства) |
1976 | Monicelli, MarioMario Monicelli | Kedves Michele | Caro Michele |
1977 | Gutiérrez Aragón, ManuelManuel Gutiérrez Aragón | N/A | Camada negra |
1978 | Djulgerov, GeorgiGeorgi Djulgerov | Alkalom szüli a tolvajt | Avantazs (Авантаж) |
1979 | Henning-Jensen, AstrídAstríd Henning-Jensen | Télen születtek [3] | Vinterbørn |
1980 | Szabó István | Bizalom | |
1981 | A díjat nem ítélték oda. | ||
1982 | Monicelli, MarioMario Monicelli | Vaskos tréfa | Il Marchese del Grillo |
1983 | Rohmer, ÉricÉric Rohmer | Pauline a strandon | Pauline à la plage |
1984 | Scola, EttoreEttore Scola | A bál | Le Bal |
1985 | Benton, RobertRobert Benton | Hely a szívemben | Places in the Heart |
1986 | Sengelaja, GeorgijGeorgij Sengelaja | A fiatal zeneszerző utazása | ახალგაზრდა კომპოზიტორის მოგზაურობა |
1987 | Stone, OliverOliver Stone | A szakasz | Platoon |
1988 | Jewison, NormanNorman Jewison | Holdkórosok | Moonstruck |
1989 | Hanák, DušanDušan Hanák | Szeretlek, szeress! | Ja milujem, ty miluješ |
1990 | Verhoeven, MichaelMichael Verhoeven | A rémes lány | Das schreckliche Mädchen |
1991 | Demme, JonathanJonathan Demme | A bárányok hallgatnak | The Silence of the Lambs |
Tognazzi, RickyRicky Tognazzi | A kemény mag | Ultrà | |
1992 | Troel, JanJan Troel | N/A | Il capitano |
1993 | Birkin, AndrewAndrew Birkin | A cementkert | The Cement Garden |
1994 | Kieślowski, KrzysztofKrzysztof Kieślowski | Három szín: Fehér | Trois couleurs : Blanc |
1995 | Linklater, RichardRichard Linklater | Mielőtt felkel a Nap | Before Sunrise |
1996 | Loncraine, RichardRichard Loncraine | III. Richárd | Richard III |
Jen Hao (嚴浩, Yan Hao) | N/A | Tajjang ju er (太陽有耳, Tàiyáng yǒu ěr) | |
1997 | Heumann, ÉricÉric Heumann | N/A | Port Djema |
1998 | Jordan, NeilNeil Jordan | A kis véreskezű | The Butcher Boy |
1999 | Frears, StephenStephen Frears | Hi-Lo Country | The Hi-Lo Country |
2000 | Forman, MilošMiloš Forman | Ember a Holdon | Man on the Moon |
2001 | Lin Cseng-seng (林正盛, Lin Cheng-sheng) | N/A | Aj ni aj vo (愛你愛我, Ài nǐ ài wǒ) |
2002 | Ioszeliani, OtarOtar Ioszeliani | Hétfő reggel | Lundi matin |
2003 | Chéreau, PatricePatrice Chéreau | N/A | Son frère |
2004 | Kim Gidok (김기덕, Kim Ki-duk) | Az irgalmas lány | Szamaria (사마리아, Samaria) |
2005 | Rothemund, MarcMarc Rothemund | Sophie Scholl – Aki szembeszállt Hitlerrel | Sophie Scholl – Die letzten Tage |
2006 | Winterbottom, MichaelMichael Winterbottom Whitecross, MatMat Whitecross |
Guantanamo | The Road to Guantánamo |
2007 | Cedar, JosephJoseph Cedar | Beaufort | |
2008 | Anderson, Paul ThomasPaul Thomas Anderson | Vérző olaj | There Will Be Blood |
2009 | Farhadi, AszharAszhar Farhadi | Elly története | Darbareye Elly (درباره الی) |
2010 | Polański, RomanRoman Polański | Szellemíró | The Ghost Writer |
2011 | Köhler, UlrichUlrich Köhler | Álomkór | Schlafkrankheit |
2012 | Petzold, ChristianChristian Petzold | Barbara | |
2013 | Green, David GordonDavid Gordon Green | Prince Avalanche – Texas hercege | Prince Avalanche |
2014 | Linklater, RichardRichard Linklater | Sráckor | Boyhood |
2015 | Jude, RaduRadu Jude | Aferim! | |
Szumowska, MałgorzataMałgorzata Szumowska | Test | Ciało | |
2016 | Hansen-Løve, MiaMia Hansen-Løve | Az eljövendő napok | L’Avenir |
2017 | Kaurismäki, AkiAki Kaurismäki | A remény másik oldala | Toivon tuolla puolen |
2018 | Anderson, WesWes Anderson | Kutyák szigete | Isle of Dogs |
2019 | Schanelec, AngelaAngela Schanelec | N/A | Ich war zuhause, aber... |
2020 | Hong Szangszu (홍상수, Hong Sang-soo) | N/A | Domangcshin jodzsa (도망친 여자, Domangchin yeoja) |
2021 | Nagy Dénes | Természetes fény | |
2022 | Denis, ClaireClaire Denis | Szerelemmel, szenvedéllyel | Avec amour et acharnement |
2023 | Garrel, PhilippePhilippe Garrel | N/A | Le Grand chariot |
2024 | Los Santos Arias, Nelson Carlo deNelson Carlo de Los Santos Arias | N/A | Pepe |
Jegyzetek
[szerkesztés ]- ↑ Wettbewerb – Auszeichnungen (német nyelven). berlinale.de. Berlinale, 2022 [2024. február 25-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. március 31.)
- ↑ a b Variety Staff: Berlinale beginnings: A look at the early days of the Berlin Film Festival (angol nyelven). variety.com. Variety, 2012. február 8. [2023. augusztus 12-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2024. március 21.)
- ↑ Ezzel a címmel vetítették az 1982. október 21–27. között, a Toldi Stúdió Moziban megtartott dán filmhét keretében. Lásd: Dán filmhét. In Filmévkönyv 1982: A magyar film egy éve. Budapest: Magyar Filmtudományi Intézet és Filmarchívum. 1983. 246. o. arch Hozzáférés: 2020. december 30. PDF (46,8 MB
Források
[szerkesztés ]- Berlin Internationale Film Festival (angol nyelven). Internet Movie Database. [2010. április 11-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2010. február 2.)
További információk
[szerkesztés ]- A fesztivál hivatalos oldala (németül)(angolul)