Teqball: Gyurta Dániel jordániai menekülttáborban járt

R. P.R. P.
Vágólapra másolva!
2022年09月02日. 20:05
null
Gyurta Dániel a Zaatari menekülttáborban
Megosztás
Vágólapra másolva!
Jordániába látogatott a Nemzetközi Teqballszövetség delegációja, hogy ismét felkeresse az országban idén ötéves fejlesztő programját a Zaatari menekülttáborban. A kezdeményezés a monacói székhelyű Peace and Sport által létrehozott Live Together projekten belül működik – tájékoztatta a FITEQ a Nemzeti Sportot.

A FITEQ küldöttségével tartott Gyurta Dániel olimpiai, háromszoros világ- és kétszeres Európa-bajnok magyar úszó, és miniszteri főtanácsadó, akiről közismert, hogy közel ál hozzá a karitatív munka. A program célja, hogy a menekült hátterű szír gyerekeknek sportolási és közösségformáló foglalkozást nyújtson, a szintén menekült státuszú helyi edzővel, így téve elérhetővé a sportot a programban részt vevő évi több mint 400 gyermek számára.

Gyurta Dániel úgy fogalmazott: „Mindannyiunk felelőssége, hogy aktívan tegyünk a kiszolgáltatott gyermekek életkörülményeinek javításáért. Ebben vállal hatalmas szerepet a sport, hiszen képes összehozni az embereket, reményt adni, és segít felülkerekedni az élet viszontagságos pillanatain is. Zaatariban első kézből láttam, hogy ez a program mennyi örömet képes adni, és hogy az olyan sportok, mint a Teqball, nemcsak összekötik és aktívan tartják ezeket a fiatalokat, de olyan dolgokat is tanulhatnak, amiket az élet minden területén képesek lesznek hasznosítani".

A tábor az ENSZ Menekültügyi Főbiztosságának irányítása alatt működik és otthont nyújt több mint 80.000 ember számára, mára egy kisebb várossá nőtte ki magát, iskolákkal, kórházakkal és természetesen több sportközponttal is, melyek helyet biztosítanak a Teqball-programnak is. A Külgazdasági és Külügyminisztérium, valamint az ammani nagykövetség nagyban hozzájárult a látogatás sikeréhez, hiszen a szövetség stratégiai partnereként a minisztérium már a korábbi években is támogatta a FITEQ humanitárius és sportdiplomáciai programjait.

Murányi Gergely, a Nemzetközi Teqballszövetség diplomáciai kapcsolataiért felelős vezető kiemelte: „Nemzetközi sportszövetségként feladatunk és felelősségünk kiállni a hasonló ügyek mellett és jó példával elöl járva más sportszervezeteket is inspirálni az aktív szerepvállalásra. A Teqball alapítói, Gattyán György, Borsányi Gábor és Huszár Viktor a kezdettől fogva elkötelezettek voltak emellett a szemlélet mellett, így ennek is köszönhető, hogy a Jordániában működő programunk idén lesz ötéves."

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik
origo.hu

Curtis pofonvágta az őt gyalázó szurkolót a lelátón

nemzetisport.hu

Az MU egyszer találta el a kaput, de egy szerencsés góllal így is nyert

borsonline.hu

Ez nem hiányzott: Szoboszlai Dominik még egy világsztár miatt aggódhat!

vg.hu

Milliárdokért árulja luxusotthonát az olimpiai bajnok

mindmegette.hu

Villámgyors finomság – az 5 legjobb tejbegrízrecept

mandiner.hu

Orbán Viktor elutazik, ezen a helyen magyar kormányfő még nem járt

nemzetisport.hu

A szlovénokat legyőző Horvátország lesz a mieink negyeddöntős ellenfele kedden 18 órakor a kézi-vb-n

origo.hu

Szoboszlai szenzációs passzán ámul a világ - videó

nemzetisport.hu

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

nemzetisport.hu

Chema Rodríguez: Óriási dolog, hogy sorozatban harmadszor ott vagyunk a nyolc között

nemzetisport.hu

Hétfői sportműsor: olasz, spanyol és angol futball, magyar futsal

nemzetisport.hu

Női kézilabda BL: hihetetlen, földön fekvő játékos lőtt győztes gólt Ambros Martínék ellen – videó

[フレーム]

AltStyle によって変換されたページ (->オリジナル) /