Real Madrid: óriási fölénnyel lett hazája legjobbja a védő

D. S. B.D. S. B.
Vágólapra másolva!
2022年12月22日. 12:48
null
David Alabát kilencedszer választották az Év Labdarúgójának Ausztriában (Fotó: Getty Images)
Nem csak az év sportolójának, hanem az év labdarúgójának is megválasztották 2022-ben a Real Madrid védőjét, David Alabát Ausztriában, s egymás után harmadszor, összességében kilencedik alkalommal érdemelte ki az elismerést – számolt be róla a sport.orf.at.

Az osztrák Bundesliga 12 klubjának edzői és menedzserei szavaztak az év labdarúgójára Ausztriában. A szavazás egyértelmű eredménnyel zárult, hiszen a Real Madriddal Bajnokok Ligáját és spanyol bajnokságot nyert David Alaba 58 pontot kapott, 42-vel megelőzve a Bologna középpályását, a 16 ponttal végző Marko Arnautovicot, míg a harmadik helyen holtversenyben a német RB Leipzig labdarúgója, Konrad Laimer és a holland Feyenoordban játszó Gernot Trauner végzett hét-hét ponttal.

„Nagyon boldoggá tesz és nagyon fontos számomra. Ez egy nagy elismerés, amely büszkévé és hálássá tesz engem. Különleges év volt és ez az elismerés azt mutatja, megérte keményen dolgozni" – mondta David Alaba, akit a 12 osztrák klub közül 11-nél is a legjobbnak láttak az edzők, csupán az Austria Lustenaut irányító Markus Mader jelölte a legjobbnak a Rapid Wienben játszó Guido Burgstallert.

Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik
origo.hu

Curtis pofonvágta az őt gyalázó szurkolót a lelátón

nemzetisport.hu

Az MU egyszer találta el a kaput, de egy szerencsés góllal így is nyert

borsonline.hu

Ez nem hiányzott: Szoboszlai Dominik még egy világsztár miatt aggódhat!

vg.hu

Milliárdokért árulja luxusotthonát az olimpiai bajnok

mindmegette.hu

Villámgyors finomság – az 5 legjobb tejbegrízrecept

mandiner.hu

Orbán Viktor elutazik, ezen a helyen magyar kormányfő még nem járt

nemzetisport.hu

A szlovénokat legyőző Horvátország lesz a mieink negyeddöntős ellenfele kedden 18 órakor a kézi-vb-n

origo.hu

Szoboszlai szenzációs passzán ámul a világ - videó

nemzetisport.hu

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

nemzetisport.hu

Chema Rodríguez: Óriási dolog, hogy sorozatban harmadszor ott vagyunk a nyolc között

nemzetisport.hu

Hétfői sportműsor: olasz, spanyol és angol futball, magyar futsal

nemzetisport.hu

Női kézilabda BL: hihetetlen, földön fekvő játékos lőtt győztes gólt Ambros Martínék ellen – videó

[フレーム]

AltStyle によって変換されたページ (->オリジナル) /