Pintér Attila vitatta a játékvezető ítéleteit; Révész Attila „hangzatos" nyilatkozatát is szóba hozta

PUSZTAI VIOLAPUSZTAI VIOLA
Vágólapra másolva!
2025年03月11日. 08:18
Pintér Attila szerint hiába játszottak tíz emberrel, nem tudott velük mit kezdeni a Kozármisleny (Fotó: Árvai Károly)
Bár a Vasas a 35. perctől emberhátrányban játszott, mégis legyőzte 3–1-re a Kozármislenyt a labdarúgó NB II 20. fordulójában. A mérkőzés után a két vezetőedző értékelt.

Pintér Attila, a Vasas FC vezetőedzője a következőket mondta.

„Mindig azt hallom, hogy nem rúgtunk gólt, nem volt meg az esélyünk arra, hogy nyerjünk, pedig ország-világ láthatta, mi történt a Kisvárda, a Kazincbarcika vagy Tatabánya ellen. Mi nem mondtunk olyan hangaztos dolgokat, mint tette ezt Kisvárdán Révész Attila, s nem szeretnénk semmi mást, csak azt, hogy amiért megdolgozunk és ami jár, az nekünk is járjon, ne csak a másiknak. Meg kell néznem az esetet, de azt gondolom, hogy Otigba Kenneth első sárga lapja előtt volt egy fault, amiből nekünk kellett volna lőni szabadrúgást. Lehet, hogy ebből lőttünk volna egy gólt, és akkor nem kapunk sárgát. Hogy a második sárga lapja jogos volt-e? Mindenki döntse el maga, én is meg fogom nézni. Az első félidőben mindkét csapatnak voltak helyzetei, de mi szereztük meg a vezetést, aztán jött a kiállítás. De a legrosszabb, hogy még gólt is kaptunk. A félidőben azonban rendeztük a sorainkat, és kalapot emelek a játékosok előtt, mert kiemelkedőt nyújtottak a második félidőben, nem tudott velünk mit kezdeni az ellenfél. Hozzáteszem, talán az NB II legjobb csapatával találkoztunk."

Végül reményét fejezte ki, hogy az influenza nem teríti le a csapatát, ugyanis néhány játékos betegséggel küszködött a hétfői mérkőzésen.

Pinezits Máté, a Kozármisleny vezetőedzője így értékelt.

„Hatvan percig úgy futballoztunk, hogy nem az volt a kérdés, mikor rúgunk gólt, hanem az, hogy mennyit. Ezt követően azonban a buta hibáinkkal kicsináltuk magunkat, a Vasas pedig behúzta a mérkőzést. Mondanám, hogy arra büszke vagyok, ahogy egy ilyen kaliberű csapat ellen idegenben játszottunk hatven percig, viszont azt nem engedhetjük meg, akárki is legyen az ellenfél, hogy harminc perc alatt megverjük magunkat."

A sajtótájékoztatón bővebben is beszélt arról, hogy miért nem sikerült a 35. perctől tíz emberrel játszó Vasast felülmúlni. Úgy fogalmazott: „sokan elfelejtik, hogy mi még mindig a Kozármisleny vagyunk, és nem a Manchester City vagy az Arsenal."

Labdarúgó NB II
2025年03月10日. 21:51

Az emberhátrányban játszó Vasas a második félidő utolsó perceiben múlta felül a Kozármisenyt

Reménytelennek tűnő helyzetből gyűjtötték be a három pontot az angyalföldiek, és már csak négy pontra vannak a feljutást érő második helytől.

LABDARÚGÓ NB II
20. FORDULÓ
VASAS FC–HR RENT KOZÁRMISLENY 3–1 (1–1)
Budapest, Illovszky Rudolf Stadion, 1104 néző. Vezette: Vad II István (Horváth Zoltán, Aradi József)
VASAS: Kiss Á. – Bodnár G. (Girsik A., 67.), Otigba, Iyinbor, Doktorics (Pávkovics, a szünetben) – Hidi M. S. (Kapornai, 82.) – Rácz B. (Cseke B., a szünetben), Urblík J. – Szánthó, Tóth M., Molnár Cs. (Baráth, 38.). Vezetőedző: Pintér Attila
KOZÁRMISLENY: Lékai – Schuszter (Kocsis G., 84.), Vajda R., Gajág (Rácz L., a szünetben), Turi –Horváth D., Major S. (Kiss B., 72.) – Cipf, Átrok (Kócs-Washburn, 65.), Kirchner – Horváth P. (Pesti, 72.). Vezetőedző: Pinezits Máté
Gólszerző: Tóth M. (18.), Girsik A. (89.), Kapornai (90+4.), ill. Iyinbor (37. – öngól)
Kiállítva: Otigba (35.), ill. Vajda R. (90+1.)

Bebizonyíthatja, hogy mennyire ért a sporthoz. Most megajándékozzuk 5000 forinttal, amivel bármire fogadhat a tippmixpro.hu-n. Ehhez nem kell mást tennie, csak március 16-ig regisztrálnia ezen a linken! (x)
A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA M Gy D V L–K Gk P
1. Kisvárda 20 12 3 5 40–29 +11 39
2. Kazincbarcika 20 10 7 3 36–16 +20 37
3. Vasas FC 20 10 3 7 30–23 +7 33
4. Szentlőrinc SE 20 9 6 5 26–18 +8 33
5. Kozármisleny 20 8 6 6 30–30 0 30
6. Szeged-Csanád GA 20 7 8 5 22–18 +4 29
7. Csákvár 20 8 4 8 30–31 –1 28
8. Mezőkövesd 20 6 6 8 25–25 0 24
9. Gyirmót FC Győr 20 6 6 8 30–33 –3 24
10. FC Ajka 20 6 6 8 24–30 –6 24
11. Budafoki MTE 20 6 6 8 28–36 –8 24
12. BVSC-Zugló 20 5 9 6 15–18 –3 24
13. Soroksár SC 20 6 5 9 27–31 –4 23
14. Békéscsaba 20 6 5 9 19–23 –4 23
15. Budapest Honvéd 20 6 4 10 27–31 –4 22
16. Tatabánya 20 6 2 12 20–37 –17 20
Legfrissebb hírek
Ezek is érdekelhetik
origo.hu

Curtis pofonvágta az őt gyalázó szurkolót a lelátón

nemzetisport.hu

Az MU egyszer találta el a kaput, de egy szerencsés góllal így is nyert

borsonline.hu

Ez nem hiányzott: Szoboszlai Dominik még egy világsztár miatt aggódhat!

vg.hu

Milliárdokért árulja luxusotthonát az olimpiai bajnok

mindmegette.hu

Villámgyors finomság – az 5 legjobb tejbegrízrecept

mandiner.hu

Orbán Viktor elutazik, ezen a helyen magyar kormányfő még nem járt

nemzetisport.hu

A szlovénokat legyőző Horvátország lesz a mieink negyeddöntős ellenfele kedden 18 órakor a kézi-vb-n

origo.hu

Szoboszlai szenzációs passzán ámul a világ - videó

nemzetisport.hu

A Chiefs újabb drámai meccsen nyert a Bills ellen – triplázás kapujában a Kansas City!

nemzetisport.hu

Chema Rodríguez: Óriási dolog, hogy sorozatban harmadszor ott vagyunk a nyolc között

nemzetisport.hu

Hétfői sportműsor: olasz, spanyol és angol futball, magyar futsal

nemzetisport.hu

Női kézilabda BL: hihetetlen, földön fekvő játékos lőtt győztes gólt Ambros Martínék ellen – videó

[フレーム]

AltStyle によって変換されたページ (->オリジナル) /