Bicikli
„Nagyon könnyen elmagyarázható bárkinek, hogyan kell saját akaratából leszállnia; a követelmények egyszerűek és látnivalóan könnyűek; nyomd le a bal pedált, amíg a lábad majdnem egyenes, fordítsd a kormányt balra, s aztán szállj le, ahogy a lóról szokás. Kétségtelenül rendkívül egyszerűen hangzik; pedig nem az."
A bicikli (más néven kerékpár) egy olyan eszköz, mellyel fel- alá mehetünk az úton, földúton, sárban, hóban, mindenféle extrém körülmény között. Sokan használják, és nem szennyezi a környezetet. Természetbarát funkciója miatt gyakran láthatunk bicikliket tulajdonos nélkül árkokban, egyéb növényekkel borított erdős részek szélén.
- Egyszer például egy természetbarát bicikli elment természetvédőnek is. Addig védte a természetet egy esőerdőben, míg megrozsdásodott egészen. Még a csöngője is. Nem maradt belőle más, csak a lámpaüvege, mert az plexi volt. Jó esetben így múlik minden el.
Egy kerékpár egy pár kerékből, és az őket összekapcsoló vázból áll.
A biciklinek nagyon fontos része a kormány. E nélkül nem tudjuk kormányozni járművünket, továbbá a rajta található sebességcsökkentő funkcióval ellátott karokkal tudunk x sebességből 0-ra lassulni. Más néven úgy hívjuk ezeket: fék.
Egy kerékpár csak akkor jó, ha a lábunk által mozgatott hajtókar, és a hátsó kerék össze van kötve egy lánccal. Nem nyaklánc, hanem ilyen sokkal erősebb lánc, és nem is arany, hanem csak csóri vas...
A hajtókarok egymással ellentétes irányban állnak. Erre azért volt szükség, mert az erőkifejtés így egyenletes. Mellesleg amikor az első bicikliket próbálták, egy irányba néztek a pedálok, és elég hülyén néztek ki a velük közlekedő emberek.
A bicikli kerekeiben rengeteg küllő van, amik a súlyt osztják el. Egyes kerékpárok kerekeiben olyan sok küllő van, hogy ha hozzá akasztunk egy antennazsinórt, simán foghatjuk az HBO-t.
Egyéb fajtái:
MTB (Marhanagy Tárcsafékes Bicikli), melyen váltó is van, ami rengeteg sebességes, de ez tök felesleges, mert normális ember csak a legkisebbet és a legnagyobbat használja (általában) - és mondom normális!
BMX (Borultam Már X-szer). Nem véletlenül kisgyerekek használják, kompakt mérete miatt gond nélkül használhatják, majd ha nár megunja, később simán elfér a kukában, mellesleg nem is eshetünk nagyokat vele.(Azért ne próbáljuk ki egy háztetőről).
Csepel biciklik. Hazánk egyetlen kerékpár termékcsaládja. Említésre méltó termékük a kemping bicikli, mely kicsi, kempingezésre használható, a magasan lévő, de kis sugarú kormánya miatt pedig hirtelen kanyarodásnál biztos belső vérzést okoz majd a hasunknál.(Akinek volt már ilyen bickli a segge alatt, tudja miről beszélek).
A bicikli teljesen hangtalan, kivéve amikor olyan emberek kezébe kerül, melyek csak tekerik, és egyáltalán nem hallják a (pl.) MTB- váltójánál azt, hogy az a váltó nincs tökéletesen sebességbe állítva és minden láncszem recseg, csattog össze-vissza, vagy éppen a sárhányó ér hozzá a kerékhez, és változatos hard techno dallamokat ad ki magából.